Képeink

2007. szeptember 20., csütörtök

Nem sok az az öt év?

Ha így haladok, dehogyis, még 10 is kevés lesz :)

Szóval először is rögtön így az elején alkotói válságba kerültem, miszerint nem lenne-e jobb mégiscsak két szállal, úgyhogy pár napig próbahímzéseket csináltam össze meg vissza, csak hogy rájöjjek, nem, nekem nem jó úgy két szállal :) Ezek után családilag összejött minden, anyuék itt, mi keresztanyáméknál, emberem betegen, gyerek fogzik, meg ilyesmik, szóval a sárkány pihent. Tegnapelőtt vettem újra elő, gondoltam megpróbálom azt a sokszálas technikát, vagy legalábbis valami olyasmit, befűztem nemtomhány szálat, csak amatőr módon alul húztam fel őket (én bal alulról haladok), majd miután végeztem az egyik szállal, és a környéken nem is volt már olyan szín, megfordítottam, hogy elvágom. "Nahát, mennyi szál lóg itt csak úgy" gondoltam magamban, és egy nyisszantással elvágtam az összes befűzött szálamat hátul. Jó, valóban nagyon szépen "lógtak" - vagyis nem lógtak, csak egy sorban bújtattam ki őket előre, így hátul úgy nézett ki, mintha lógnának -, de azért ez még tőlem is hihetetlen teljesítmény, hogy ennyire nagyon hülye legyek. Úgyhogy leraktam az egészet, elmentem aludni, és tegnap este vettem megint elő, immár sikerrel, egész jót haladtam. Szóval csak lesz ebből énekes halott előbb-utóbb, én személy szerint jobban örülnék az előbbnek mint az utóbbnak :)

Képet most nem mutatok, majd ha már lesz valami látszatja is a mintának, jelenleg kis bordós foltok vannak egy kunkorvonalat sejtető szürkés-lilás cifrang körül :) nem túl mutatós :)

5 megjegyzés:

Andi írta...

Én is gondolkodtam a sokszálas technikán, de nem mertem belefogni. Inkább szemenként elvarrom, ha úgy kell. Akkor te se választottad végül a sokszálas technikát?
Hajrá! Hajrá!

Maczyka írta...

De, tegnap aztán megpróbáltam, egyelőre csak egy tízes egységben, de úgy néz ki, tud működni. Nem mondom, hogy nem kell hozzá koncentrálni, mert nagyon is, de egyelőre így kicsiben tetszik :)

paradipe írta...

Ha fáradt vagyok, vagy ha másfelé is figyelek hajlamos vagyok én is hülyeségeket csinálni! :) Volt olyan, hogy befűztem a fonalat az anyagba és mint aki jól végezte dolgát, el is vágtam! :)) Tiszta hülye vagyok! :)

A sokszálas technika nem pocsékolja túlságosan a fonalat? Én ezért filózok, hogy kipróbáljam-e. Igaz én nem 25-ös anyagra hímzek 1 szállal, hanem 16-os Aidara 2 szállal, szóval picit nálam nagyobbak a távok(ha át kell húzni a fonalat) szerintem. Vagy rosszul gondolom?

boci írta...

maczyke, élmény volt olvasni ezt a bejegyzést, nagyon jó humorod van, végignevettem az egészet.

mit értetek sokszálas technikán? hogy 10-et hímzel csak / majd 10-et vissza \ ?

Maczyka írta...

Paradipe, nem tudom :) ugye 25-ös anyagon a 10 öltés az 1 cm, tehát ha egy 10-es oszlop első meg utolsó sorában van adott szín, akkor is maximum egy centi az áthúzás, ennyit meg elpocsékolok a befűzéssel-eldolgozással is (egy szállal hímzem ugye). Függőlegesen már lehet nagyobb áthúzást is csinálni, de arra meg nem csinálok 2 centinél hosszabbat, az a maximum, amit hajlandó vagyok áthúzni, egyébként nyissz, és újra befűzöm feljebb. Meg aztán ezek nem betonfallal vannak elválasztva, lehet ilyenekkel játszani, hogy ha a 10-es oszlop első részében van egy csomó egy adott színből, meg az utolsó során 1 öltés, de az az 1 öltés a köv. 10-es egység azon színéhez közelebb van, akkor majd azzal együtt öltöm ki, és kész, tehát egy áthúzás megspórolva. Ugyan nálam most kicsit kevert a dolog, mert elkezdtem színfoltosan, de rá kellett jönnöm, hogy ennél a lapnál ez nem nagyon jön be. Ugyanis a nagyobb foltok közötti részeken rengeteg színváltás van, ezért kezdtem el a sokszálasat, az ilyen pixeles melóhoz tényleg jobb ez a módszer. Aztán majd meglássuk, a vak is aszonta, de egyelőre működik. A mintán kiszínezem, ami megvan, és bekarikázom azt, ahol szál lóg ki, és így abszolút követhető. De nem tudom, 16-os aidán mennyire lenne fonalnyelő a dolog.

Bocimanó, a sokszálas technika leírása itt van: http://community.livejournal.com/cross_stitch/722655.html
Nagyjából a lényege, hogy nem vagdosod állandóan a fonalat, hanem befűzöd egyszer, és varrsz vele, amíg tart, az eredeti módszer szerint 10-es oszlopokban. Tehát ha a köv. oszlopban is előfordul az a szín, új szálat fűzöl be hozzá. Elsőre kicsit macerásnak tűnik, kb. 5x elolvastam, mire egyáltalán valamit felfogtam belőle, pedig nincs bajom az angollal, de gyakorlatban egész jól működik :) Jó szórakozást hozzá :))

Mindjárt fotózok egy tegnapi állást, jó hosszú volt A király visszatér :))) (és csak kétszer kellett elkergetnem azt a disznó fogtündért, hehe :) )