Nekem az első férjem folyton megjegyzéseket tett a keresztszemezésre, hogy mi értelme szolgaian követni egy mintát, abban nincsen semmi alkotó folyamat, meg hogy a képek mind pixelesek, mint egy rossz felbontású fotó, ilyesmi. Legrosszabbul mégis az esett, hogy folyton azt kérdezte, mikor leszek már kész ezzel-azzal, meg hogy miért nem zsebkendőcsücsköt hímzek csak, azt még van esélyem befejezni. Félre is tettem a hímzést jó időre, csak dugiban vettem néha egy-egy külföldi újságot, hogy legalább gyönyörködhessek benne, ha már csinálni nem tudom "büntetlenül".
Válás után előszedtem a régi hímzéseimet és mintegy dacból még többet kezdtem el hímezni, hihetetlenül megnövelve a WIP kupacomat. :) A második férjem megértette, hogy dolgozni a hímzésen nekem legalább akkora öröm, mint befejezni. Bár tudom, hogy ez idegen tőle, mert néha megkérdi, hogy "most már egy darabig nem kezdesz újat, ugye", de cikizni sosem szokott. Néha, ha rossz kedvem van, előszed egy-egy xszemes magazint és átlapozza a kedvemért, mert tudja, hogy jól esik nekem, és néha megkér, hogy egyik-másik mintát alkalom adtán hímezzem ki neki, ez pedig mindig feldob.
A párom szülei időnként megcsodálják a hímzéseimet de ennyiben ki is merül az érdeklődésük.
Apukámé dettó. Anyum időnként vesz nekem ezt-azt, vásznat, minikészletet, neki tetsző színű fonalat. Néha célozgat rá, hogy hímezhetnék neki, de ha a mintáimat mutogatom, az egyik ezért nem tetszik neki, a másik meg azért. :) Nehéz eset! Nővéremnek többször is hímeztem, ismerem az ízlését. Sose mondta, de szerintem ő sem tartja sokra a keresztszemeseket. Egyébként ők ketten gyakran kritizálnak a sok RR-em miatt. "Már megint másnak hímzel? Idegeneknek? És ingyen?" Na ettől eleinte falnak mentem, de mostanra megtanultam nem meghallani.Utoljára hagytam a legfontosabbat, a kislányomat. Tamara három és fél éves, és az ő emlékezete szerint mindig is sokat hímeztem, tehát elkönyvelte magában jó dolognak. Tami szereti nézegetni az újságokat, mintákat, imád a fonalaim közt pakolászni, a gyöngyöket szabályosan dugdosni kell. Amint látjátok, gyakran segít is: amikor a rámán alulról fölfelé bökök, ő fogja meg
a tűt és húzza át a fonalat. A nagy lendületnek köszönhetően gyakran kiszalad a fonál a tűből, de sebaj. :) Néha elfelejtem elpakolni a hímzésemet, ilyenkor azt veszem észre, hogy az anyagban hagyott tű a gyerek kezében van, a fonállal pedig random cikkcakk vonalat hímezett valaki a művemre. :)
