Képeink

2007. augusztus 23., csütörtök

Black Cat


Na most már én is jöhetek közzétek. Köszönöm szépen, és nagyon örülök nektek. Még lehet egy kicsit béna leszek, mert ez az első blog, amiben részt veszek, még sajátom nincs, majd lehet, hogy ez meghozza a kedvem.

Elkezdtem a képet.

Ezt szeretném elkészíteni. Légyszíves cica tedd már a kezdő képek közé. (vagy aki ért hozzá)
A családom viszonya a keresztszemezéshez: A nagylányaimmal sokat kézműveskedtünk, mikor kisebbek voltak, de most olyan időszakban vannak, hogy semmihez sincs kedvük (kamaszok). Fúj, keresztszemezés. Ez röviden a hozzáállásuk. A párom szerencsére elnézi, na nem örül neki. De ha vásárolgatok ezt azt, akkor nem haragszik érte. Bár minden alkalommal, elmondja, hogy lassan kicsi lesz a ház a hobbym miatt, ezért kell nagyobb házat vennünk. Meg hogy kiönt bennünket az újságjaid. Naponta megnézegeti, hogy hogy haladok egy képemmel, s véleményezi is, hogy tetszik neki vagy nem. A cicásra azt mondja, hogy ő azt soha nem csinálná, na ezt majd elmondom később, hogy miért is. Anyukám, mindig azt mondja, hogy minek csinálod, legyél inkább a férjeddel. Húgom, miért nem csinálok, már terítőt is, mert azt nem kell falra tenni.
Kb 2 hete lett készen a pillangós képem, majd azt is megmutatom nektek, ha fotózok, örömmel mutattam apósomnak meg anyósomnak na az ő hozzáállásuk: De ezt nem te varrtad ugye? Ki sem nézik belőlem. Apósom, meg azt mondta, hogy ez nem is varrás, hanem csak egy karton, ami be van keretezve. Hát megvagyok én áldva.

6 megjegyzés:

paradipe írta...

Szia!

Szupi lesz a képed!

Ne csüggedj, ha a körülötted lévők így állnak a hobbidhoz! Többek közt ezért is jött létre ez a blog. Itt olyan társaság gyülekezik, ahol mindenki értékeli a másik munkáját. Elvégre mi tudjuk, mennyi munka van egy-egy elkészített kép (vagy bármilyen más gyönyörűség) mögött.

Azt mondom ne törődj velük, csak érezd jól magad varrogatás közben! :)

Más: a bejegyzés írásakor (lent) add meg a neved a label-ben, hogy később rá tudjunk keresni a bejegyzéseidre. A bejegyzésed utólag úgy tudod módosítani, hogy rákattintassz a kis ceruzára.

Andi írta...

Szia!
Köszi szépen a tanítgatást és a bíztatást, rámfér. :-)

csibe írta...

Szió!

Szerintem se törődj azzal, ha nem értékeli mindenki a munkádat, még ha nem is olyan kellemes néha. A fő, hogy Neked jó érzést adjon. És ránk, a Hozzád hasonló megszállottakra mindig számíthatsz! :D

Nagyon várom már hogy alakul a fekete cicus. Nekem is van egy, csak az élő :)

Andi írta...

Nagyon rokon lelkűek vagyunk, úgy érzem, mert nekünk is van egy élő fekete cicusunk. Ez a kép is pont azért készül. S a lányok már el is rabolták tőlem jó előre.
Annyira örülök, hogy csatlakoztam hozzátok. :-)

Norcsi írta...

Szia! Üdv közöttünk! A család miatt ne aggódj! Megfognak változni! Nálam szinte lefitymálták, de amikor belett kereteztetve és kikerült a falra, ők voltak az elsők akik azt mondták a vendégeknek: "Nézd anya készítette" és persze büszkén verték a mellüket. Ne foglalkozz más hozzáállásával, csak saját magadért csináld és akkor már biztos, hogy megérte. Szia Nóra

Andi írta...

Köszönöm szépen, annyira kedvesek vagytok. :-)

Megpróbálok valahogy így gondolkodni, még szerencsére nem vették el a kedvem egyszer sem.